Gyógynövényekről

A prehisztorikus korban

A növényeket, köztük sok ma kulináris gyógynövényként és fűszerként használt növényt, már a történelem előtti időkben is használták gyógyszerként, nem mindig hatékonyan. A fűszereket részben az élelmiszerromlást okozó baktériumok ellen használták, erre különösen forró éghajlaton, és/vagy a – könnyebben romló – hústartalmú ételekben volt szükség. A legtöbb gyógynövényalapú gyógyszer virágos növényekből állt. 

Az emberi településeket gyakran veszik körül gyógynövényként használt gyomok, ilyen a csalán, a pitypang és a tyúkhúr. Az emberek nincsenek egyedül a gyógynövények gyógyszerként való felhasználásával: egyes állatok, például egyes főemlősök, a királylepkék és a juhok, amikor betegek, gyógynövényeket fogyasztanak.

A történelem előtti temetkezési helyekről származó növényminták annak bizonyítékául szolgálnak, hogy a paleolit népek ismerték a gyógynövényeket. Például egy 60 000 éves neandervölgyi temetkezési helyen, az észak-iraki Shanidar-barlangban, nagy mennyiségű virágport találtak nyolc növényfajból, amelyek közül hetet ma gyógynövényként használnak.[35] Emellett egy gyógyászati célú gombát találtak Ötzi személyes tárgyai között. A gombát valószínűleg ostorféreg-fertőzés ellen használták.

Az ókorban

Az ókori Egyiptomból származó Ebers-papirusz

Az ókori sumérok több száz gyógynövényt soroltak fel i. e. 3000 körül keletkezett agyagtáblákon.[37]

Az ókortól napjainkig az Atharva Védában, a Rig Védában és a Szusruta Szamhitában dokumentált ajurvedikus gyógyászat több száz farmakológiailag aktív gyógynövényt és fűszert használt, mint például a kurkumát, amely kurkumint tartalmaz.[38][39]

Illusztráció Avicenna 1025. évi The Canon of Medicine című művének 1632-ben készült példányáról, amelyen egy orvos nőbeteggel beszélget a kertben, miközben a szolgák gyógyszereket készítenek

A kora középkorban a bencések őrizték az orvosi ismereteket Európában, klasszikus szövegeket fordítottak és másoltak, valamint gyógynövénykerteket tartottak fenn.[40][41] Bingeni Hildegárd írta a Causae et Curae-t ("Okok és gyógymódok").[42] Az iszlám aranykorában a tudósok számos klasszikus görög szöveget, köztük Dioszkoridész művét fordítottak le arabra, saját kommentárjaikat is hozzáfűzve.[43] A herbalizmus virágzott az iszlám világban, különösen Bagdadban és Al-Andalusban. Számos gyógynövényekkel foglalkozó mű közül a córdobai Abulcasis (936–1013) írta az Egyszerűek könyvét, Ibn al-Baitar (1197–1248) pedig több száz gyógynövényt jegyzett fel, például Aconitumot, farkasmaszlagot és tamarindot jegyzett fel az Egyszerűek korpuszában.[44] Avicenna sok növényt felvett az 1025-ös The Canon of Medicine című művébe.[45] Abu-Rayhan Biruni,[46] Ibn Zuhr[47] és Szent Amand János további gyógyszerkönyveket írt.[48]

A kora újkorban

[szerkesztés]A Grete Herball, 1576-ban írt illusztrált füveskönyv[49]

A kora újkorban Európa-szerte virágzott az illusztrált füveskönyvek írása, az egyik első az 1526-os Grete Herball volt. John Gerard 1597-ben írta meg híres The Herball or General History of Plants című művét, Nicholas Culpeper pedig kiadta The English Physician Enlarged című művét.[49] Számos új növényi gyógyszer érkezett Európába a kora újkori kutatás és az ennek eredményeként létrejött Columbian Exchange termékeként, amelynek során a 15. és 16. században az állatállományt, a terményeket és a technológiákat az Óvilág és Amerika között szállították át. Az Amerikába érkezett gyógynövények közé tartozott a fokhagyma, a gyömbér és a kurkuma; a kávé, a dohány és a koka a másik irányba utazott.[50][51] Mexikóban a tizenhatodik századi Badianus-kézirat a Közép-Amerikában kapható gyógynövényeket írta le.[52]

A 19. és a 20. században

[szerkesztés]

A 19. században a kémiai elemzés alkalmazása gyökeresen megváltoztatta a növények helyét az orvostudományban. Egy sor gyógynövényből izolálták alkaloidjaikat, az első a morfium volt, amit 1806-ban a mákból izoláltak, majd hamarosan követte a farkasmaszlagból 1817-ben elkülönített sztrichnin. A kémia fejlődésével a farmakológiailag aktív anyagok további osztályait fedezték fel a gyógynövényekben. A Mercknél 1826-ban kezdték meg a tisztított alkaloidok, köztük a morfium gyógynövényekből történő kereskedelmi kitermelését. Az anyagok organikus szintézise szalicilsavval kezdődött 1853-ban. A 19. század vége táján a gyógyszerészet hangulata a gyógynövények ellen fordult, hiszen az egész növények szárításakor az enzimek gyakran módosították a hatóanyagokat, és a növényi anyagból kivont alkaloidokat, glikozidokat kezdték előnyben részesíteni.[53][54] A gyógynövényeket széles körben használják a nem iparosodott társadalmakban, főként mert könnyen beszerezhetők, továbbá olcsóbbak a modern gyógyszereknél. A több ezer gyógyászati tulajdonságokkal rendelkező növényfaj éves globális exportértékét évi 60 milliárd USD-ra becsülték, és ez átlagosan évi 6%-kal növekszik. Sok országban gyenge a hagyományos orvoslás szabályozása, de az Egészségügyi Világszervezet koordinál egy hálózatot a biztonságos és észszerű használat ösztönzése érdekében. A gyógynövénypiacot bírálták amiatt, hogy szabályozása nem megfelelő, és tartalmaz kizárólag placebohatáson alapuló áltudományos termékeket, melyekkel kapcsolatban nem végeztek tudományos kutatást állításaik alátámasztására.[55]

Magyarországon az 1915-ben alapított Gyógynövénykísérleti Állomás kezdte meg, majd a Gyógynövénykutató Intézet és a Herbária Központ szervezi a vadontermő gyógynövények gyűjtését és termesztését. [56]

Gyógynövények alatt a gyógyító hatású vegyületeket (farmakonokat) tartalmazó, a gyógyászatban tudományosan vagy néphit szerint használt növényeket értik.[1]

A gyógynövény kifejezést eltérő módon értelmezi a tudományos igénnyel elvégzett, hatástani vizsgálatokon és fitokémiai[* 1] ismereteken alapuló farmakognózia és a népgyógyászat. Ez utóbbi gyógyító célú beavatkozásokhoz használt növényeket ért alatta, melyek orvosi alkalmazása megfigyelésekre, szokásokra, hitre épül experimentális bizonyítékok helyett. Az eltérő értelmezés nem azt jelenti, hogy a népgyógyászati megközelítés minden esetben hibás. Mindössze arról van szó, hogy nem tudományos igénnyel dokumentált ismeretekre épül, ami magában hordozza a tévedés lehetőségét.[2]

A gyógynövényekről szóló legkorábbi feljegyzések a sumer civilizációból származnak, ahol több száz gyógynövény, köztük az ópium leírása szerepel agyagtáblákon, körülbelül i. e. 3000-ből. Az ókori Egyiptomból fennmaradt, i. e. 1500-ban írt Ebers-papirusz több mint 850 gyógynövényt ír le. A római hadseregben dolgozó görög orvos, Dioszkoridész több mint 1000 receptet dokumentált 600-nál is több gyógynövény felhasználásával a De materia medica-ban i. sz. 60 körül; ez irat képezte a gyógyszerkönyvek alapját mintegy 1500 évig.