Gyümölcs: Cseresznye
Van a természetben egy gyümölcs, amely egyszerre ébreszt gyermekkorból jövő emlékeket és felnőtt vágyakat. Egyszerre csintalan és mély, mint egy titkos szerelmeslevél, amit sosem mertél elküldeni. Ez a gyümölcs: a cseresznye.

Olyan, mint egy piros pont a nyár térképén – és bár apró, lelke annál hangosabb. A cseresznye nem kérkedik, nem hivalkodik. Csak ott van – és hív. Két szeme, mint ikerbolygók. Két kis szív. És minden egyes szem egy új történet.
A cseresznye, mint választás – két gyümölcs, egy szár
A cseresznyét sosem egyesével szedjük. Mindig párban jön. Két szem, egy szálon – mint az emberi kapcsolatok. Mint a döntéseink. Mint a két lehetőség, amik közül választani kell.
A cseresznye azt tanítja: nem menekülhetsz a döntéseid elől. Lehet, hogy kicsiknek tűnnek, de mindegyik beérik – és megmutatja, mire volt képes benned. Amelyik gyümölcsöt leszakítod, az a te történeted lesz. A másik – az egy másik világban érik tovább.
A lelki értelemben a cseresznye a választás gyümölcse. Arra tanít, hogy minden pillanatban döntünk: hogy szeretünk-e, vagy félünk. Hogy kimondjuk-e, amit érzünk, vagy hallgatunk tovább. Hogy élünk-e teljes szívvel, vagy csak túlélünk.
A cseresznye a vágy arca – női titkok őrzője
Ne felejtsük el: a cseresznye mindig is erotikus szimbólum volt. Nem véletlenül. A mélybordó, fénylő héj, a buján duzzadó forma, az édes hús, a kemény mag... Mindez együtt a nőiség egyik legősibb metaforája.
Ez a gyümölcs segít kapcsolódni a vágyhoz – nem csak a testihez, hanem a lelkihez is. Mert vágyakozni nem bűn. Sőt. Vágyakozni annyi, mint élni. A vágy a lélek nyelve, ami megmutatja, merre van az utad, mire szomjazik a szíved.
Ha régóta elfojtod a vágyaidat – legyen szó érintésről, ölelésről, alkotásról vagy szabadságról – a cseresznye szelíden emlékeztet: jogod van vágyni. Jogod van élni. Jogod van érezni.
Az ártatlanság újragondolása – játékosság és könnyedség
Gyerekként ki nem lógatott két cseresznyét a fülére "fülbevalónak"? Ki nem játszott cseresznye-csatákat a kert végében? A cseresznye nemcsak vágy, hanem játék is. Ártatlan, nevetős, bohókás játék. A lélek gyógyító könnyedsége.
Ez a gyümölcs azt súgja: ne vedd mindig olyan komolyan magad! Engedd meg a gyermekednek – akár még mindig benned él, akár te nevelsz egyet – hogy újra játsszon, hogy nevessen, hogy ragadjon tőle a kéz és maszatos legyen a szív.
A cseresznye a lélek mosolya – kicsi, piros, de annál hatásosabb.

A cseresznye, mint idő-jel – ne halogass!
Van egy sajátos tulajdonsága is: gyorsan romlik. Nincs sok idő szüret után. Ez egy fontos üzenet. A cseresznye azt mondja: ha jön a lehetőség, élj vele. Ha ott a szerelem, ne késlekedj. Ha hív az öröm, ne halaszd holnapra.
A cseresznye türelmetlen. Nem tűri a halogatást. Arra tanít, hogy az élet most van. Nem akkor, ha lefogytál. Nem ha lesz több időd. Nem ha már minden rendben lesz. Hanem most. Ebben a pillanatban.
Ne várj arra, hogy minden tökéletes legyen. A cseresznye se vár. Csak megérik – és lehull. Ha nem veszed észre időben, másé lesz. Vagy elrohad. És nem akarod, hogy a szíved így járjon, ugye?
Cseresznyét enni – olyan, mint élni bátran
Amikor cseresznyét eszel, jusson eszedbe: ez a gyümölcs nem csak íz. Ez döntés. Vágy. Játék. Figyelmeztetés. Lelki tükör.
Egy szem – és emlékeztet, hogy nem vagy kevés.
Egy szem – és eszedbe juttatja, hogy van választásod.
Egy szem – és újra hinni kezdesz a nyárban, a szerelemben, a pillanatban.
A cseresznye lelke azt mondja:
- Ne halogasd a boldogságod!
- Merj választani!
- Nevess újra úgy, mint gyerekként – maszatosan, felszabadultan, szíved szerint.
Hát ilyen titkokat őriz ez az apró, piros szív.

Édes és ropogós egészség a cseresznye. Amit éppen most, június közepén szednek le a fáról, hogy minél többet fogyasszon belőle. Most a szezonjában, május végétől júliusig, és egész évben is. Persze csak akkor, ha szereti. Szereti a ropogós cseresznyét?
A kalóriaszegény és vitamingazdag cseresznye gyulladáscsökkentő és kiváló vértisztító
Érdemes szeretni, mert ez a ropogós egészségszem nemcsak édes, hanem roppant egészséges is. A kalóriaszegény és immunrendszerét erősítő, éltető vitaminban gazdag cseresznye gyógyhatása sokszorosan jót tesz az egészségének.
Lássuk hogyan dolgozik a cseresznye jótékony hatása az egészségéért minden alkalommal, ahányszor csak elropogtat belőle néhány szemet. Vagy többet, azért mert nagyon szereti.
A sötétbordó, nagy szemű, ropogós cseresznye láttán nemcsak Önnek fut össze a nyál a szájában. Nézzük miért van olyan sok rajongója ennek az édes egészségőrnek.
Cseresznye jótékony hatása 7 tételben
Kalóriaszegény természetes gyulladáscsökkentő ízletesen ropogós szemekben
Egészségőrző ételek tartós fogyásáért
Fogyókúrájához is ideális gyümölcs ez a vérsűrűsödés elleni vitaminbomba. Azért, mert 80%-a víz, és ezzel nem engedi besűrűsödni a vért. Emellett még alacsony fehérje és zsírtartalma, magas szénhidrát és növényi rost tartalommal párosul.
Bátran ropogtathatja, hisz ha húsz szemet megeszik belőle, akkor is mindössze 100 kalóriát fogyasztott el. Ezért, segíti a plusz kilók leadásában. Ha szereti, akkor akár azonnal ismételheti is ezt a húszas sorozatot. Mégpedig az elhízás veszélye nélkül.
És azért is, mert a cseresznye kalóriaszegénysége magas vitamingazdagsággal és antioxidáns tartalommal társul. Kedvence ropogtatásával kockázat nélkül halmozhatja az élvezeteket, mert alacsony kalóriatartalma mellett sok benne a B és C-vitamin mellett az ásványi anyag tartalom is. A bakteriális fertőzésekkel szemben is védő B-vitaminok közül különösen az agyserkentő B1 vitamin, a Tiamin tartalom magas. Sok benne a vörösvérsejtek képződését segítő B2 vitamin, a Riboflavin. A B6 vitamin, a Piridoxin megtalálható még nagyobb mennyiségben a cseresznyében.

Tele van olyan fájdalomcsillapító és gyulladást csökkentő antioxidánsokkal, ásványi anyagokkal, nyomelemekkel, amelyek lassítják a sejtek öregedését. A krónikus betegségek kialakulásának kockázatát is csökkentik a szervezet méregtelenítésének támogatásával.
Minél sötétebb a cseresznye, annál nagyobb mennyiségben tartalmaz különféle ásványi anyagokat. Tudjuk, hogy nagy mennyiségben van benne kalcium, kálium, magnézium, vas, foszfor és cink is. Ezek erősítik szervezetét.
Immunrendszere hogyan tudná jobban megvédeni az allergiás panaszoktól?
Sok nyomelem is van benne, amelyek dietetikusok tapasztalata szerint az emésztőrendszer és az egész immunrendszer jobb működését is segítik.
Bizonyítottan lúgosító hatása révén meggátolja a savasodás miatt jelentkező betegségek, a fájdalmas gyomorproblémák és emésztési betegségek kialakulását is.
Sokszor egy marék cseresznye elropogtatásával a rák, a cukorbetegség vagy az Alzheimer-kór kopogtatásának veszélyét is a pinceszintre csökkentheti életében. Persze a cseresznyeevés még nem ad biztosítást ezek ellen. Azonban a rendszeres cseresznyeevéssel jó eséllyel magasabbra tornászhatja ezek elkerülésének az esélyét.
Még cukorbetegségnél sem tilos ropogtatni a cseresznyét
Azért jó a cukorbetegeknek is, mert az egyik legalacsonyabb glikémiás indexszel rendelkezik a gyümölcsök között is. Jóval alacsonyabbal, mint például a szőlő, a szilva, a sárgabarack vagy az őszibarack. Miért jó ez a cukorbetegeknek?
Azért mert, az alacsony glikémiás indexnek köszönhetően különösebben nem emelkedik meg tőle a vércukorszint. Ezért mértékkel még bizonyított cukorbetegségnél is bátran fogyasztható.
Ráadásul gyulladást csökkentő antioxidáns tartalma miatt nemcsak nem árt a cukorbetegnek, hanem még jót is tesz az egész szervezetnek azzal, hogy leköti a szabadgyököket, pusztítja a gyulladást okozó salakanyagokat és erősíti az immunrendszert.

Bőrtisztítás vérének tisztítása révén
A gyulladást csökkentő ásványi anyagok és nyomelemek lassítják a sejtek öregedését, és ezzel hatással vannak a hámsejtekre is. Bőségesen tartalmaz B és C-vitamint és bioflavonoidokat is, amelyek antioxidáns hatásuk révén segítik a bőr ránctalan fiatalságának a megőrzését. Magas antioxidáns tartalma a kollagén képződését is segíti, és ez is támogatja a bőr üde ránctalanságának megőrzését, a kötőszövetek anyagcseréjének megtartását.
Vérkeringés javítása csökkenti magas vérnyomását is
Vértisztító hatása révén a jobb vérárammal a sejtek több tápanyaghoz és éltető oxigénhez jutnak teste minden porcikájában, és így a bőre is egészségesebb, tisztább lesz. Vérkeringése javulásával bőre kevésbé zsírosodik majd, és ezzel bőre is szebb, egészségesebb lesz. A vérkeringés javulása vérnyomása csökkentését is segíti.
Cseresznye élettani hatása a pihentető alvás
Ha nehezen alszik el, vagy nem tud nyugodtan aludni éjszaka, akkor altatók helyett egy marék cseresznye elropogtatása mellékhatások nélküli altatója lehet. Mégpedig azért, mert azon kevés gyümölcsök egyike, amelynek magas melatonin tartalma jó segítsége lehet álmatlanság ellen, és elősegítheti pihentető alvását. Ezt az alvást segítő hormont az agyi tobozmirigy termeli, és ehhez az üzemanyagot tudja adni a cseresznye.
Ha a jóleső fáradtságot hozó rendszeres testmozgást megfejeli esténként lefekvés előtt 10-15 szem cseresznye elropogtatásával vagy egy pohár cseresznyelé elkortyolásával, akkor nem kell aggódnia elalvása miatt.

Vese és vértisztító hatása ízületi fájdalmát is enyhítheti
A cseresznye vízhajtó, kiváló vese- és vértisztító, és az ízületeire is bizonyítottan kedvező hatása van. A vér húgysavtartalmának csökkentésével a köszvényes rohamok megelőzésében is nagy segítségére van.
Gyulladást csökkentő hatása révén a reumás ízületi gyulladásokat is enyhíti.
Vértisztító hatása szívének és vérnyomásának is garantáltan jót fog tenni
A cseresznye jóízű ropogtatásával magas antocianid tartalma kétféleképpen is segíti a szív és érrendszeri betegségek megelőzését.
- Rugalmasabbá teszi és meg is erősíti az erek falát.
- A vér koleszterinszintjét is bizonyítottan csökkenti.
Magas káliumtartalma is besegít a szív működésének szabályozásában és a vérnyomás normalizálásában.
Kiváló vízhajtó hatásával elősegíti a felszaporodó víz eltávozását. Ezzel pedig nemcsak a fogyókúrát, hanem a szív és érrendszer könnyebb működését is segíti.
Mit tehet akkor, amikor ilyen magas a vérnyomása? Kattintson a képre vérnyomása normalizálásáért!
Ezzel pedig csökkenti a magas vérnyomás és egyéb szív és érrendszeri betegségek kialakulásának a veszélyét. Mégpedig mellékhatások nélkül.
A táplálkozási tanácsadást végző dietetikusok szerint a cseresznye fogyasztásával csökken a szívroham és a stroke, az agyvérzés kialakulásának a kockázata is.
Káliumtartalma meggyorsítja az izmok regenerálódását is
A cseresznye fogyasztása az izom kifáradása ellen is védi. A terheléstől fáradó izom nem görcsöl be olyan könnyen, ha cseresznyét eszik. Az izomgörcs és az izomfájdalom megelőzésében is segít a cseresznye rendszeres fogyasztása
A cseresznyében lévő kálium az izmok működését is segíti. Magas káliumtartama az izom fáradtsága esetén, erős izomláznál is csökkenti a hirtelen megerőltetett izmok gyulladását. Ezzel pedig segíti és meggyorsítja a túlerőltetett izmok regenerálódását. Miért jó ez?
Azért, mert hamarabb elmúlik az izomláz, és gyorsabban megszűnik az izom gyulladása is.
Ha pedig rendszeresen fogyasztja, akkor az izomláz megelőzésében is segítségére lesz. A cseresznye rendszeres fogyasztásával megelőzheti az edzés utáni izomgyulladást és fájdalmat.
Ízletes egészség változatos formákban
Külön előnye, hogy sokféleképpen elkészítve fogyaszthatja mindennapi cseresznyéjét, és ezzel változatosan támogathatja meg szerencséjét egészségesebb életéhez. Sokféle ízletes falatot és italt készíthet magának:
- Most június közepén a legkézenfekvőbb frissen fogyasztása.
- Gyümölcssaláták kedvelt, egészséges alkotója lehet.
- Süteményeket is süthet a cseresznyével. Cseresznyés rétesbe, piskótába is rakhatja.
- Kompótot, befőttet és lekvárt is készíthet belőle, és ezzel egész évben fogyaszthatja. Befőzésre és lekvár készítésre a húsosabb cseresznyék alkalmasak, amelyek nem esnek szét annyira befőzéskor. Erre elsősorban a késői és középérésű cseresznye fajták alkalmasak. Sőt mélyhűtőben lefagyasztva is elteheti télire.
- Gyümölcslét és szörpöt is készíthet belőle.
- A bordóvörös és fekete cseresznyéből ízletes gyümölcsbort is készíthet.
A korai érésű cseresznyéket már május közepétől ropogtathatja. A késői érésű cseresznyéket pedig egészen június végéig eheti. Ezekből a késői érésű cseresznyékből érdemes elrakni télire befőttet. Vagy lekvárt is főzhet a későn érő, húsosabb cseresznyékből.
Egy csésze, azaz körülbelül 21 szem cseresznyében körülbelül 100 kalória található. Sok benne a C-vitamin, ezen kívül az antioxidáns is, és tele van egyéb gyulladásgátló összetevőkkel. Segít lelassítani a sejtszintű öregedést és csökkenti olyan krónikus betegségek kialakulásának esélyét, mint a cukorbetegség, a rák vagy az Alzheimer-kór .
Cukorbetegek is fogyaszthatják
A benne található gyulladásgátló összetevőknek köszönhetően az egész szervezetnek jót tesz, és mivel a gyümölcsökhöz képest viszonylag alacsony a glikémiás indexe, fogyasztása nem okoz nagy ingadozást a vércukorszintben. Éppen ezért nemcsak akadályozza a cukorbetegség kialakulását, de mértékkel a már meglévő cukorbetegséggel küzdők is fogyaszthatják.
A cseresznyéről viszonylag ismert tény, hogy segíti az alvást, mivel természetes melatoninforrás. Alvászavarokkal küzdőknek nem véletlenül szokták javasolni, hogy lefekvés előtt igyanak cseresznyelét. Az ital egyébként az ízületi bántalmakban szenvedőknek is javasolt, mert enyhítheti a fájdalmaikat. Köszvényeseknek is érdemes sok cseresznyét, cseresznyelét fogyasztaniuk, mert több kutatás szerint is enyhíthet kínjaikon.

A szívnek is jót tesz
A cseresznyelé fogyasztása ezen felül a koleszterinszintet is képes csökkenteni, ezért jót tesz a szívnek, és csökkenti a szívroham kialakulásának esélyét. A rendszeresen és sokat sportolóknak pedig remek roboráló ital lehet. Serkenti, gyorsítja az izmok regenerálódását. A cseresznye nem csak frissen, de fagyasztva is nagyon egészséges, éppen ezért ha tehetjük, tegyünk el belőle a mélyhűtőbe is.
A cseresznye gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, mint például A-, B-, C- és K-vitamin, valamint kálium, kalcium, magnézium és foszfor. A cseresznye főként C-vitaminban gazdag, ami elengedhetetlen az immunrendszer egészségének fenntartásához. Emellett a benne található B-vitaminok is fontos szerepet játszanak az idegrendszer megfelelő működésében. Vitaminok:
- C-vitamin: Elengedhetetlen a kollagén termeléshez és az immunrendszer egészségének fenntartásához, emellett segíti a vas felszívódását is.
- A-vitamin: Fontos a látás és a bőr egészsége szempontjából.
- B-vitaminok: A cseresznye tartalmaz B1-, B2-, B3-, B5-, B6-, B9- és B12-vitamint is.
- K-vitamin: Fontos a véralvadásban és a csontok egészségében.
Ásványi anyagok:
- Kálium: Fontos a vérnyomás szabályozásában és a szív egészségének megőrzésében.
- Kalcium: Elengedhetetlen a csontok és a fogak egészségéhez.
- Magnézium: Részt vesz az izomfunkciókban és az idegrendszer működésében.
- Foszfor: Fontos a csontok és a fogak egészségéhez, valamint az energiatermeléshez.

Energia 63 kcal
Fehérje 1.1 g
Zsír 0.2 g
Telített 0 g
Egyszeresen telítetlen 0 g
Többszörösen telítetlen 0.1 g
Szénhidrát 13.9 g
Cukor 12.8 g
Rost 2.1 g
Nátrium 0 mg
Koleszterin 0 mg
Glikémiás Index 22
A-vitamin 64 IU 2.13%
Alfa-karotin - -
Béta-karotin 38 µg -
Béta-kriptoxantin - -
Retinol - -
B1-vitamin (Tiamin) 0.03 mg 2.73%
B2-vitamin (Riboflavin) 0.03 mg 2.14%
B3-vitamin (Niacin) 0.15 mg 0.94%
B5-vitamin (Pantoténsav) 0.2 mg 3.33%
B6-vitamin (Piridoxin) 0.05 mg 3.57%
B8-vitamin (Kolin) 6.1 mg 1.44%
B9-vitamin (Folsav) 4 µg 2%
B12-vitamin (Kobalamin) - -
C-vitamin 7 mg 8.75%
Cink 0.07 mg 0.7%
D-vitamin - -
E-vitamin 0.07 mg 0.58%
Foszfor 21 mg 3%
K-vitamin 2.1 µg 2.8%
Kalcium 13 mg 1.63%
Kálium 222 mg 11.1%
Likopin - -
Lutein+Zeaxantin 85 µg 0.85%
Magnézium 11 mg 2.93%
Mangán 0.07 mg 3.5%
Nátrium - -
Réz 0.06 mg 6%
Szelén - -
Vas 0.36 mg 2.57%
